Belföld

Kritikus tömeg: több ezren kerekeztek végig a városon

Nyomtatás
2006. december 2. 18:48
Több ezren kerekeztek végig a városon a Kritikus tömeg elnevezésû kerékpáros felvonuláson, amelynek résztvevõi nyilatkozatot adtak át a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium képviselõjének. A dokumentumban az ellen tiltakoztak, hogy kimaradtak a 2007-es költségvetés tervezetébõl és a második Nemzeti Fejlesztési Tervbõl a kerékpáros infrastruktúrát erõsítõ beruházások, amelyeket a tavaszi választási kampányban minden párt megígért. A tavaszi Tour de Voks elnevezésû hasonló felvonulással kicsikart pártígéreteket veszélyben látó szervezõk Retour de Voks címmel hirdették meg a demonstrációt.
A szervezõk minden várakozását felülmúlta a magyar kerékpársport bölcsõjénél, az idén 110 éves Millenáris Velodromnál a Népstadion mellett a hideg idõ ellenére megjelent bringások nagy száma, akik innen a Keleti pályaudvar és a Blaha Lujza tér érintésével, majd a Nagykörúton a Honvéd utcába kerekeztek a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium épülete elé, hogy átadják tiltakozó nyilatkozatukat. A szervezõk becslése szerint legalább háromezer kerékpáros vett részt a demonstráción. A menet jelentõs torlódást okozott a belvárosban, de az ilyen felvonulásokhoz lassan hozzászokó fõvárosi autósok némely korábbi alkalomhoz képest viszonylag békésen tûrték a várakozást.

A beváltatlan ígéretek miatt tiltakozó nyilatkozatot a minisztérium épületénél a felvonulók nevében Kürti Gábor, a rendezvény egyik fõ szervezõje átadta Bodor Ádám kerékpáros közlekedésért felelõs miniszteri biztosnak. Bodor kifejtette:a tiltakozók félelmei megalapozatlanok, mert a következõ években minden korábbinál több pénz jut majd a kerékpáros infrastruktúra fejlesztésére, és megígérte, hogy a petíciót továbbítja feletteseinek.

A miniszteri biztos az MTI tudósítójának kérdése elmondta, hogy a költségvetési tervezetben csak az útpénztár fõösszege szerepel, annak belsõ bontása nem, és kollegáival azon dolgozik, hogy minél több jusson kerékpárutakra. A Nemzeti Fejlesztési Tervvel kapcsolatban arról is beszélt, hogy a Közlekedési Operatív Programban és a regionális programokban is lesz a kerékpáros infrastruktúra fejlesztésére elkülönített pályázati alap, ennek pontos összege azonban további egyeztetések függvénye.

A résztvevõk biciklijüket két kézzel a fejük fölött meglóbálva zárták a demonstrációt a kerékpáros megmozdulások hagyományainak megfelelõen. Az idén áprilisban a Föld napja alkalmából megrendezett felvonuláson rekordszámú, mintegy 32 ezer biciklista vett részt, köztük Sólyom László köztársasági elnök és több más jeles személyiség. Ezúttal, úgy tûnik, a hírességek távol maradtak, és az MTI tudósítója a politikusok közül csak Katona Kálmánt, a Magyar Demokrata Fórum fõvárosi közgyûlési frakcióvezetõjét látta kerekezni a tömegben.

(MTI)

Videók

2010. szeptember 2. 12:32

Fegyvermúzeum Zsámbékon