Belföld
Egy ellenzéki törvényjavaslatot sem fogadott el az új parlament
Az új parlament május 14-i alakuló ülése óta - az országgyűlési statisztikák szerint - benyújtott száz törvényjavaslatból összesen 26-ot jegyez a három ellenzéki párt, ezek közül azonban egyet sem fogadott el a Fidesz-KDNP-többség. A Jobbik 12, az MSZP és az LMP 7-7 javaslattal kísérletezett, és csak egy LMP-s, a kampányfinanszírozásról szóló törvényjavaslat tárgysorozatba vételét támogatta a Ház. Ez utóbbi is június 14-én történt, azóta az előterjesztés arra vár, hogy az illetékes bizottság megállapítsa általános vitára való alkalmasságát.
Az MSZP benyújtotta azt a választójogi törvényjavaslatot, amely szerint a 199 fős parlament tagjait egyfordulós választáson választanák és 176 képviselő a területi (megyei és fővárosi) listákról, 23 pedig országos listáról, a töredékszavazatok alapján nyeri el a mandátumát. A szocialisták e mellett a - legnagyobb visszhangot kiváltó javaslatukként - előterjesztették ironikus hangvételű törvényjavaslatukat a "Nemzeti Együttműködés Rendszerét Megtestesítő Személy iránt érzett szeretet, hűség és hála kifejezéséről".
Az MSZP-sek javasolták azt is, hogy ha valaki korábban már más közjogi tisztség betöltésének jogcímén jogosultságot szerzett a lakáshasználatra, és azzal élt is, a későbbiekben újra, lakáshasználatra irányuló kérelmet ne terjeszthessen elő.
A Jobbik többek között alkotmánymódosításban kezdeményezte a koronás címert is ábrázoló nemzeti zászló újbóli használatát; törvénymódosítást nyújtott be azért, hogy felében minimalizálja a pártállam vezetőinek nyugdíját.
Az Országgyűlés többsége csupán 14 ellenzéki módosító indítványt fogadott el, ebből 5-5-t az MSZP és a Jobbik, 4-et az LMP nyújtott be.
Elfogadta a parlament az MSZP és a Jobbik által is kezdeményezett, a bírósági végrehajtásról szóló törvényhez benyújtott javaslatokat, hogy a kilakoltatási moratórium jövő év március 31-e helyett április 15-ig hosszabbítsák meg.
A közbiztonsági csomaghoz benyújtott, elfogadott szocialista javaslat azt indítványozta, hogy ha az eljárás alá vont személyt ugyanabban az eljárásban több, elzárással sújtható szabálysértés miatt vonják felelősségre, az elzárás leghosszabb tartama kilencven nap, fiatalkorúak esetében pedig negyvenöt nap legyen.
Több, a sporttal összefüggő módosító indítvány is támogatott a Ház, így a Jobbik javaslatára azt, hogy a látvány-csapatsport terminus bevezetése esetén a sporttámogatásnak szélesebb körűnek kell lennie annál, mint hogy csupán öt sportág támogatására legyen kiterjesztve.
Támogatta a Fidesz-KDNP azt az LMP-s javaslatot is, amely kimondta: a köztársasági elnököt akkor ne illessék meg a törvényben garantált juttatások, ha hivatali idejét nem töltötte ki.
(MTI)

