Gazdaság

30-40 milliárdos többletbevétel a gazdaság fehéredéséből

Nyomtatás
2008. szeptember 22. 12:40

A gazdaság fehéredésből 30-40 milliárd forint költségvetési többletbevétel keletkezett az idén az első félévben, az adó- és járulékbevételek növekedése révén - áll a gazdaság kifehéredését vizsgáló bizottság hétfőn sajtótájékoztatón nyilvánosságra hozott jelentésében. Az adócsökkentés Fekete István, a bizottság munkaadói képviselője, a Joint Venture Szövetség elnöke szerint önmagában nem oldja meg a feketegazdaság felszámolását, a tisztességes adófizetők érdekében egyszerre kell pozitív és negatív ösztönzőkkel élni. Úgy vélekedett: specializált adóbíróságokat kellene felállítani, hogy nem húzódjanak el az ügyek. Megemlítette azt is, hogy a fehéredés üteme csak újabb eszközökkel tartható fenn.

Pataky Péter, a bizottság munkavállalókat képviselő tagja, az MSZOSZ elnöke azonban arra figyelmeztetett, hogy az új, szigorítást jelentő eszközökkel a kormányzatnak óvatosan kell bánnia, nehogy a céllal ellenkező hatásúak legyenek. Az adóamnesztiáról pedig úgy vélekedett, hogy ez becstelen eljárás volna a tisztességesen adózókkal szemben.

 

A bizottság első jelentése szerint tavaly egész évben 80-100 milliárd forint volt a fehéredésnek tulajdonítható többletbevétel.

 

(MTI)

Videók

2010. szeptember 2. 12:32

Fegyvermúzeum Zsámbékon