Gazdaság

Görögország felgyorsítja a költségvetési kiigazítást

Nyomtatás
2010. február 1. 12:42

Napokon belül bevezeti az athéni kormány a súlyos költségvetési, adósság- és bizalmi válság miatt elkerülhetetlenné vált megszorító program legfontosabb elemeit - jelentette be a görög miniszterelnök a kabinet hajnalban véget ért rendkívüli ülése után. Jeórjiosz Papandreu hangsúlyozta: nem enged az elhatározott programból, annak felpuhításáról vagy késedelmes bevezetéséről szó sem lehet. Az euróövezeti tagország szocialista vezetésű kormánya az Európai Bizottság aggodalmait igyekszik eloszlatni a kiigazítás felgyorsításával. A brüsszeli testület attól tart, hogy a görög válság veszélybe sodorhatja az eurót.

Elemzők szerint az athéni vezetés egyebek mellett különadót vethet ki a vállalkozásokra, a nyugdíjkorhatárt pedig 65-ről 67 évre emelheti. A görög sajtó szerint az állami nyugdíjpénztárt (IKA) januárban 178 millió euróval kellett megtámogatni, hogy folyósítani tudja a nyugdíjakat.

 

Az intézkedések célja az, hogy a bruttó hazai termék (GDP) arányában számolva 10 százalék fölé szökött államháztartási hiány 2012-re az euróövezeti tagoktól megkövetelt, GDP-arányosan 3 százalék alatti szintre csökkenjen.

 

(MTI)

Videók

2010. szeptember 2. 12:32

Fegyvermúzeum Zsámbékon