Külföld

Eörsi: az ET valószínűleg javasolni fogja az ukrajnai elnökválasztás elismerését

Nyomtatás
2010. február 7. 18:45

Az eddigi információk alapján az ukrajnai elnökválasztás második fordulója békésen zajlott - mondta az MTI-nek telefonon, másfél órával az urnazárás előtt Eörsi Mátyás, az Európa Tanács parlamenti közgyűlése megfigyelő küldöttségének vezetője. Elmondta, hogy a választási szervek professzionálisan hajtották végre a feladatukat. Kicsit megzavarta a helyzetet, hogy a parlament a két forduló között módosította a választási törvényt, ami nem szokásos, de végül ez sem okozott zavart a választások során. "Így az a valószínű, hogy a nemzetközi közösséget arra fogjuk felkérni, igazolja vissza a választások végeredményét" - mondta a magyar liberális képviselő.

"Nem tudjuk még, ki nyert, de legitimnek kell tekinteni, akit az ukrán nép megválasztott, és Ukrajnának meg kell mutatnia, hogy egy békés hatalomátadásra is képes a választás után" - hangsúlyozta Eörsi Mátyás.

 

Azzal kapcsolatban, hogy mindkét jelölt csalással vádolja az ellenfelét, és tüntetésekre készül, Eörsi Mátyás kijelentette: a választási kampányban ugyan nagyon sok csúnyaságot elmondtak, s ez nyilván meghatározza a mostani pozíciójukat. Mégsem gondolná, hogy ez akadályozni fogja a hatalom átadását, átvételét. A nemzetközi közösségnek és az ukrán lakosságnak egyaránt támogatnia kell a választás nyomán kialakult helyzet stabilizálását - szögezte le.

 

(MTI)

Videók

2010. szeptember 2. 12:32

Fegyvermúzeum Zsámbékon