Belga nagykövet: nehézségek nélkül történt a trió-program elÅ‘készÃtése
A spanyol-belga-magyar uniós trió-elnökség programjának elÅ‘készítése szinte nehézségek nélkül történt, köszönhetÅ‘en annak, hogy a részt vevÅ‘ három tagállam - bár sok mindenben különbözik egymástól - többé-kevésbé hasonlóan gondolkodik Európa jövÅ‘jérÅ‘l - mondta Pierre Labouverie, Belgium magyarországi nagykövete az MTI-nek adott interjújában. Labouverie abból az alkalomból adott interjút az MTI-nek, hogy az Európai Unióban január 1-jén - immár a néhány héttel ezelÅ‘tt hatályba lépett Lisszaboni SzerzÅ‘dés alapján - megkezdÅ‘dte munkáját az új trió-elnökség, amelynek második tagjaként Belgium 2010 júliusától tölti be az EU soros elnöki tisztét.
A nagykövet elmondta, hogy Magyarország kifejezetten jó benyomást tett Belgiumra felkészültségének magas szintjével, és Brüsszel biztos benne, hogy a magyar elnökség jól teljesít majd. Magyarország Belgiumtól veszi át a stafétát, 2011 elsÅ‘ félévében lesz soros elnök.
Belgiumnak ugyan kétségtelenül megvan az az elÅ‘nye, hogy az EU alapító tagjaként már nagy tapasztalata van az elnökség lebonyolításában (az idei lesz a 12. elnöksége), Spanyolországnak pedig talán nagyobb mérete miatt nagyobb súlya lehet, de egyik tagállam sem jobb a másiknál, és száz százalékig egyenlÅ‘ partnerként tekintenek egymásra - mutatott rá. Magyarországnak is megvannak a maga erÅ‘sségei, például a keleti partnerség vagy a balkáni országokhoz fűzÅ‘dÅ‘ kapcsolatok tekintetében - tette hozzá, megjegyezve, hogy a spanyol-belga-magyar trió példát mutathat majd a következÅ‘ "hármasoknak".
A jelenlegi trió-programban több olyan kulcsfontosságú ügy szerepel, amely mindhárom elnökség alatt kiemelt hangsúlyt kap. Ezek közé tartozik az EU intézményi reformszerzÅ‘dése, a 2009. december 1-jén hatályba lépett Lisszaboni SzerzÅ‘dés átültetése a gyakorlatba és a 2010 utáni növekedési és versenyképességi, úgynevezett EU2020-stratégia megvalósítása. Idesorolható továbbá az éghajlatvédelem - amelynek témájában éppen a belga elnökség alatt tartanak ismét nagy nemzetközi konferenciát, ezúttal Mexikóban -, az energetikai kérdések, az igazságügyi kérdésekkel, a menedékjoggal és a bevándorlással foglalkozó stockholmi program végrehajtása, az unió további bÅ‘vítése, valamint az új költségvetés kidolgozása.
Pillanatnyilag nincs végleges belga elnökségi program, annak legfontosabb feladatait majd a spanyol elnökség alatti fejlemények tükrében határozzák meg. Várhatóan június közepére készül el a dokumentum, amely alapvetÅ‘en a trió-program céljait követi majd - közölte a belga diplomata.
(MTI)
