Időjárás
 
 
1 °C
 
 
 

Az MTI megnyitotta archívumainak egy részét a nagyközönség számára. A kormányzati támogatással megvalósult digitalizálási program révén ezentúl ingyenesen elérhető és adatbázisban kereshető többek között az MTI által a két világháború között kiadott teljes híranyag, a 2001 és 2005 közötti MTI-fotókiadásba pedig a Fotómozaik képarchívum kínál betekintést.

article pic

Titokban a Vatikánban is vitáznak a római katolikus papok és szerzetesek kötelező nőtlenségének esetleges eltörléséről - jelentette a La Repubblica című olasz lap. A római újság szerint azonban a Szentszék csak több évtizedes távlatban gondolja eltörölni a cölibátust. Az egyházi kongregáció néhány tagja kapta azt a szigorúan titkos megbízást, hogy kimunkálja az odáig vezető utat; vezetőjükké Claudio Hummes bíborost nevezték ki.

 
article pic

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vezeti a Fidesz-KDNP országos és Fejér megyei listáját is az áprilisi országgyűlési választáson - jelentette be Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. A Fidesz országos választmánya pénteken elfogadta a párt választási programját. Kövér László közölte: a választmányi ülés megerősítette a Nemzeti ügyek politikája című dokumentumot, amely a 2007-es Erős Magyarország című programra épül, és amelyet Orbán Viktor mutatott be a választmányi ülésen. Ez "a következő évtized kormányzati politikájának alapjait, kereteit foglalja össze".

 
article pic

Jövő héten visszavonja a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. a Sávoly településen létesülő Moto GP versenypálya megközelítéséhez szükséges, a Magyar Államot terhelő útépítésre írt ki nyílt közbeszerzést - mondta az Index hírportálnak a NIF kommunikációs igazgatója. Fazakas Orsolya megjegyezte azt is: cégüknek a közlekedési tárca 2009. december 3-i keltezésű levele rendelte el az útépítési tender kiírását. A minisztériumi levélben 2010. június 26-i dátum szerepelt befejezésre, elvárt határidőként.

 
article pic

Levélben kéri az Európai Bizottság a szlovák hatóságokat a Tokajjal kapcsolatos nemzeti szabályozás egyes részleteinek tisztázására, beleértve a név regisztrálását az egységes elektronikus bornyilvántartási rendszerben - erősítette meg a Népszabadság értesülését az Európai Bizottság szóvivője csütörtök este. Roger Waite hozzátette: a bizottság azt reméli, hogy a hosszú ideje folyó vita kétoldalú alapon oldódik meg a két ország között, de továbbra is kész segíteni a témáról folyó tárgyalásokat.

 
article pic

Díjazták az év MTI-s újságíróit

március 11. 21:00 ingyenes

Erdős Vera, a Gazdasági Szerkesztőség munkatársa kapta idén az év MTI-tudósítója díjat; az oklevelet Vince Mátyás elnök csütörtökön adta át Budapesten, a nemzeti hírügynökség ünnepségén. Az Életmű-díjjal Dankó Ádám szerkesztőt, a Gazdasági Szerkesztőség volt vezetőjét, és Jászai Csabát, az MTI Fotóarchívumának volt vezetőjét jutalmazták. A 2010-es év legjobb fotóriporterének járó elismerést Kollányi Péter vehette át. Az Év szerkesztője a Gazdasági Szerkesztőségből Kurcz Erzsébet lett. Az Év felfedezettje díjat Helmeczi Zoltán, a Belpolitikai Szerkesztőség és Bálint Marcell, a Gazdasági Szerkesztőség fiatal munkatársa vehette át. Nívódíjat kapott Hofer László, az MTI washingtoni tudósítója.

 
 
BUX index
Árfolyamok
Valutaárfolyamok - OTP

2010. március 12. 08:06

CHF
176.80
187.74
EUR
259.74
273.06
JPY
208.04
220.90
USD
189.56
199.31
 
Devizaárfolyamok - OTP

2010. március 12. 08:06

CHF
180.45
184.09
EUR
263.74
269.06
JPY
212.33
216.61
USD
192.51
196.39