A leendõ halott visszanézett

Beszélt arról, hogy néhány hónapja tanítás közben, a Színház- és Filmmûvészeti Egyetemen lett rosszul. Akkor még nem gondolta volna, hogy "ekkora gáz van", de miután "18 szakértõ" megállapította, hogy betegsége "progresszív", és visszafordíthatatlan stádiumban van, kénytelen volt belátni: közel a vég.

"A leendõ halott visszanéz" - mondta a koporsóban helyét elfoglalva a filmszínészként is ismert férfi, aki egykoron a tiltott színházak egyik legfontosabb egyénisége volt Magyarországon, s akinek állapotát bizonytalan, lassú mozdulatai is érzékeltették. Az alternatív színházi világban külföldön is ismert és - talán a hazainál jobban - elismert mûvészt a szoborcsarnok zsúfolásig megtelt termén kívül három másik helyiségben felállított kivetítõkön is figyelhették az érdeklõdõk.

Halász Péter régi mûvészkollégáin kívül is rengeteg színész jött el. A várandós Ónódi Eszter mellett az Új Színház mûvésznõje, Kecskés Karina figyelte a nem mindennapi elõadást. Vallai Péter, Lázár Kati, Marozsán Erika és Ascher Tamás mögött a Krétakör Színház több mûvésze is feltûnt. Scherer Péter, Láng Annamária, Tilo Werner és Sárosdi Lilla közösen figyelte, ahogy a Katona József Színház színésze, Vajdai Vilmos lemezlovas-ceremóniamesterként, a zenéket változtatva hívja a koporsó mellett felállított kis színpadra azokat, akik búcsúbeszéddel készültek.

"Senki nem tud úgy haldokolni, mint Halász Péter" - idézte a közelmúltban elhunyt Kossuth-díjas Eörsi Istvánt, mint közös barátot Vágvölgyi B. András kritikus, aki könnyekkel küzdve úgy fogalmazott: egy "jelentõs férfit búcsúztatunk".

Konrád György Kossuth-díjas író beszédében kiemelte, hogy Halász Péter "minden cselekedetét bekeríti egy nagy mosoly", és hogy mindig is jellemzõ volt rá, hogy "társulata egy család".

"Te nem színész vagy, hanem színház" - mondta Can Togay író, bátyjának szólítva a halálba készülõ Halászt, aki utóbbi éveinek alkotótársa volt. Kezet csókolt a ravatalon fekvõ, néha felülve vizet kortyoló férfinak, s meghatódottságában is rögtönzött egy játékos kiselõadást a koporsó mellett.

"Se mûfaja, se neve nincs annak a színháznak, amit Te teremtettél" - mondta az emlékezõk sorában Földényi F. László esztéta, író. Szerinte Halász Péter az élete minden percében színész volt, csak a színpadon, a "profi színészek között volt zseniális civil".

A szertartást számos muzsikus zenéje, Bozsik Yvette és Vati Tamás groteszk, rögtönzött tánca a koporsó körül, valamint Halász utolsó tanítványainak a közös órákra való visszaemlékezése is színesítette. A közönség elfogódottan figyelte, ahogy az est fõszereplõje idõnként a koporsóról lepillantva rájuk - és az elsõ sorban ülõ családtagjaira -, csillogó szemmel pásztázza õket.

A kétórás "ravatali performansz" közönsége egészen különleges, hátborzongató élménnyel távozhatott a Mûcsarnokból, ahol a szervezõk még arra is gondoltak, hogy a résztvevõknek 30 palack borral is kedveskedjenek. Nem akármilyen emléket hagy maga után a koporsóban fekvõ Halász Péter, akit több kameraállásból - például felülnézetbõl - is figyelhettek a megjelentek, nagy valószínûséggel utolsó fellépésén.

"Két igazán szabad embert ismertem életemben. Az egyik Fehér György filmrendezõ, a másik Halász Péter, akivel több évtizedes barátság köt össze a hatvanas-hetvenes évek legendás Universitas együttese óta" - mondta a kijáratnál érezhetõen az est hatása alatt az MTI-nek Jordán Tamás, a Nemzeti Színház igazgatója, aki kérdésre válaszolva úgy vélekedett: Halász Péter színháztörténeti jelentõségét majd húsz év múlva fogják elismerni, amikor színháztörténész filoszok rávilágítanak mûvészeti értékére.

(MTI)