Sólyom László: fontos a magyar nyelvű oktatás
2010. március 13. 16:15 ingyenesA magyar nyelvű oktatás fontosságát hangsúlyozta Sólyom László államfő a szerbiai Nagybecskereken (Zrenjanin), vajdasági látogatásának második napján. "Szükség van magyar nyelvű óvodákra, és bővíteni kell a magyar nyelvű felsőfokú képzés körét is" - mondta a köztársasági elnök, miután a nagybecskereki püspökségen megbeszélést folytatott Német Lászlóval, a Nagybecskereki Egyházmegye püspökével. Sólyom László nagyon fontosnak nevezte a szerbiai magyar nyelvű iskolák megfelelő tankönyvellátását. Utalt arra, hogy nehézségek vannak ezen a téren.
Tömegeket vonz Gábor Áron ágyúja Sepsiszentgyörgyön
2010. március 12. 20:38 ingyenesTöbb mint 500 résztvevő jelenlétében nyílt meg péntek este a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban az In memoriam Gábor Áron (1814-1849) című kiállítás, amelyen a látogatók megtekinthetik a híres háromszéki ágyúöntő, Gábor Áron által készített ágyút. A híres "rézágyú" 1906. augusztus 18-án került elő Kézdivásárhelyen az óváros területén, az egykori Rudolf Kórház udvarán végzett földmunkák alkalmával. Mai ismereteink szerint az egyetlen megmaradt, az 1849-es kézdivásárhelyi gyárban öntött ágyúcső – idézte fel Vargha Mihály szobrászművész, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója.
Határozattervezet március 15. hivatalos ünneppé nyilvánításáról Székelyföldön
2010. március 12. 18:04 ingyenesMárcius 15-nek helyi jellegű hivatalos ünnepnek, s mint ilyennek, munkaszüneti napnak kell lennie Székelyföldön - olvasható abban a határozattervezetben, amelyet a székelyföldi választott önkormányzati képviselők egy része fogadott el pénteken Sepsiszentgyörgyön. Az összejövetel a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés elnevezést viselte, de azon nem képviseltette magát a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), főleg a Magyar Polgári Párt (MPP) önkormányzati képviselői vettek részt a találkozón.
Sólyom László: hordozom a népszavazás ejtette sebet
2010. március 12. 17:22 ingyenesFájó sebet ejtett a kettős állampolgárságról szóló magyarországi népszavazás a határon túli magyarokon, ez a seb az ő sebe is - jelezte Sólyom László pénteken a vajdasági Zomborban, délvidéki körútjának első napján. "Fájdalmasan hordozom azt a sebet, amelyet a népszavazás okozott Önöknek és a határon túli más nemzetrészeknek" - mondta a köztársasági elnök a zombori Magyar Polgári Kaszinó nevű egyesület vendégeként mondott köszöntőbeszédében. Mint mondta, az is célja a Kárpát-medencét felölelő államfői körútnak - amelynek utolsó állomása a pénteken kezdődött háromnapos vajdasági látogatás -, hogy "igyekezzen helyrehozni, amit akkor egyesek okoztak" a kettős állampolgárságról szóló népszavazással.
Pozsony: Budapest szenteljen nagyobb figyelmet a szlovák nyelvnek
2010. március 12. 13:28 ingyenesSzlovákiát nyugtalanítja, hogy Magyarország nem szentel megfelelő figyelmet a szlovák nemzeti kisebbség anyanyelve oktatásának, illetve használatának - közölte pénteken Pozsonyban Peter Stano külügyminisztériumi szóvivő. "Elvárjuk Budapesttől, hogy együttműködve az Európa Tanáccsal maximális igyekezetet fejtsen ki az testület ajánlásainak megvalósítása érdekében, megakadályozandó annak a kedvezőtlen helyzetnek az elmélyülését, amelyben a kisebbségi nyelvek vannak ma Magyarországon" - mondta a szóvivő. Stano az ET miniszteri bizottságának csütörtöki jelentésére reagált, amely kritikusan szólt a kisebbségi nyelvek helyzetéről Magyarországon.
